események betöltése

2016-ban elkészült „Zene a képekben” című fotóvetítéssel egybekötött összművészeti látványkoncertem.

     Egy olyan programzenei összeállítást álmodtam meg, mely már a zenével egyenrangú szintre emeli a látványelemeket. Csak egy példát említve: Antonio Vivaldi „A négy évszak” megalkotásakor nem elégedett meg azzal, hogy címet adott kompozíciójának, egy-egy verssel, illetve néhány mondattal is megfogalmazta zenéjének tartalmát, mely képleírások a kottában is megtalálhatók. A hangversenyek folyamán a közönség azokat a fényképeket láthatja a kivetítőn, amelyek a zeneszerzők lelki szemei előtt is lebeghettek a művek megalkotása közben. A fotósorozat elkészítéséhez minden adott volt abban a városban, ahol zenei pályafutásom kezdetét vette, Miskolcon. Így jött az ötlet, hogy eme összművészeti produkcióra K. Orosz Ila fotóművészt kérjem fel, aki helybeliként ismeri a környék összes csodáját.

Műsoron:
• Antonio Vivaldi: A négy évszak – Tél, Tavasz
• Ludwig van Beethoven: Holdfény szonáta, Örömóda
• Edvard Grieg: I. Peer Gynt szvit
• ifj. Johann Strauss: Tritsch-Tratsch-polka
• id. Johann Strauss: Radetzky-induló

Kedvcsináló: https://www.youtube.com/watch?v=oBD0Mlbi2cU

Koncertbemutató: https://www.youtube.com/watch?v=YYCjU_1qg9g