Közkívánatra, lehetőség nyílt akár csak a kedvenc zeneszáma megvásárlására is, amelyet bármikor meghallgathat számítógépén, MP3 lejátszóján, és még csengőhangként is beállíthatja mobiltelefonján.
A. Vivaldi: Tél – 2. tétel
245 Ft
Leírás
Antonio Vivaldi, olasz barokk zeneszerző, hegedűművész, a hangszeres zene akkori adottságait mesterien és változatosan használta a különböző hangulatok és természeti jelenségek megszólaltatására. Őt tekinthetjük a hangszeres programzene megteremtőjének. Stílusa nagy hatással volt kortársa, J. S. Bach zenéjére. Igen termékeny alkotó volt, s talán legismertebb A négy évszak című remekműve, melyben minden évszak egy-egy önálló, háromtételes versenymű. Vivaldi nem elégedett meg azzal, hogy címet adott kompozíciójának, hanem versekkel, illetve néhány mondattal is megfogalmazta zenéjének tartalmát; ezeket a partitúrába is beírta.
A Tél második tételének programja Vivaldi szavai szerint a következő: „Nyugodt és boldog napokat töltünk a tűz mellett, miközben odakint mások esőben áznak.” A nyugalmat, az ablakon kitekintő merengő embert az elégikus szólódallam varázsolja elénk, az esőcseppek kopogását pedig a kíséretben lévő rövid, pattogó hangok érzékeltetik.