Gálakoncert a Miskolci Nemzeti Színházban

Gyermekkorom óta rendszeres látogatója vagyok szülővárosom színházának. A nagyszerű előadások mellett a színpadtechnika is lenyűgözött, sokszor eljátszadoztam a gondolattal, milyen érzés lehet azon a színtéren állni. Most már tudom, valami egészen bizsergető, s az ember csak adni és adni akar, annyira tölti az előadót a közönség felől áradó energia.

2017. március 5-én a Miskolci Nemzeti Színház nagyterme adott otthont nagyszabású jótékonysági gálakoncertünknek, amelynek teljes bevételét felajánlottuk a B.-A.-Z. Megyei Kórház fül-orr-gége és nyaksebészeti osztályának, hogy egy új, közel 30 millió forint értékű, 2016-os fejlesztésű UHD endoszkópos toronnyal gazdagodhasson a részleg. A műszer segítségével hallásjavító fülműtéteket, koponyaalapi és endoszkópos orr-melléküregi műtéteket lehet majd végezni felnőtt- és gyermekkorban egyaránt. A berendezés használatával lerövidülhet a gyermek és felnőtt beteg ápolási és műtéti ideje, de jelentősen csökkenhet a műtétet követő fájdalom is. Többek között ezért állt a kezdeményezésünk mellé a Magyar Rákellenes Liga is.

„Miskolciak Miskolcért!” jelmondattal eme nemes cél érdekében fogtunk össze művésztársaimmal: Boncsér Gergellyel (a Magyar Állami Operaház énekesével), Jancsó Dóra és Varga Andrea színművészekkel, valamint a Reflex zenekarral – természetesen tiszteletdíjunkról is lemondva – mert szakmánkból kifolyólag tudjuk mekkora kincs a hallás.

Elsőként érkeztem a színpadra főpróbát tartani a koncert napjának délelőttjén, s gyermeki izgatottsággal éltem meg az első pillanatokat. Ami legelőször feltűnt, hogy minden egyes vörös bársonnyal bevont széket fehér lepellel óvnak a portól és szennyeződéstől, előadáson kívüli időben. Később döbbenetes optikai csalódást fedeztem fel, hogy a színpadról nézve oly közelinek tűnik az erkély is, mintha oda könnyedén fel lehetne szökkenni, pedig 12 földszinti széksor választott el tőle.

Miskolc ihlette „Zene a képekben” című látványkoncertemmel készültem a gálaestre, s nagy megelégedettséggel töltött el, hogy orgonám új, 5 hangfalas katedrális hangsugárzó rendszere milyen szépen betöltötte ezt a hatalmas teret. Az élményt már csak az tudta fokozni, amikor mozivászon méretben előtűntek a zenéhez időzített fotók is.

A műsorok után tombolahúzás következett, az est szerencsés nézői még ajándékban is részesültek, amiből rengeteg volt a felajánlóknak köszönhetően. Már-már komikussá tette az egészet, hogy a felvonások közötti szünetben az ismerősök egymásra találtak, csoportosultak, s végül már senki sem a helyén ült. Mi, az est fellépői viszont a helyjegyek alapján sorsoltuk az ajándékokat és hosszasan pásztáznunk kellett a teret, hogy hol jelentkeznek a nyertesek.

Örömmel töltött el, hogy a gesztelyi bemutató koncert ellenére több mint százan másodszor is kíváncsiak voltak látványkoncertemre szülőfalumból. Az ilyen pillanatok igazolják vissza munkásságom, visznek előre, sarkallnak újabb ötletekre.

A számtalan támogató mellett külön köszönet a velem készített riportokért a

Globo TV-nek:

Miskolc TV-nek: